Tegnap kora délután némi technikai nehézségek adódtak az irodában, így egy rövid időre elszállt az internet hozzáférésünk. A semmittevés és a várakozás helyett fogtam a gépemet és felmásztam a Gellért-hegyre azzal az eltökélt szándékkal, hogy márpedig csinálok legalább egy jó képet a gyönyörű kilátásról.
Végül panorámaképek készítése mellett döntöttem, ami az egyik kedvenc témám a fotózáson belül. Ennek a lényege, hogy több kisebb képből állítunk össze egy nagyobbat, amit egy kisebb objektív nem tudna egyszerre befogni. Néhány éve még körülményes dolog volt jól összevágni a képeket, de mára már Photoshop segítségével sem túl nehéz, illetve sok, külön erre a célra létrehozott program is fellelhető.
Személy szerint az Autopano Pro nevű alkalmazást használom, ahova csak be kell tölteni a fotókat és teljesen automatikusan lerendereli a panorámaképet. A mi dolgunk csak annyi, hogy a más grafikai programokból is jól ismert beállításokkal alakíthatjuk a fotónkat, hogy az teljesen elnyerje a megálmodott kinézetét. A galériában két képet tekinthettek meg lekicsinyítve, eredeti mérete mindkettőnek 15000x4000 pixel felett van.
| < Előző | Következő > |
|---|