Vizuális környezetszennyezés vagy művészet?

Mindegy, hogy tömegközlekedem vagy személyautóban ülök, a street art művészei mindenhol otthagyják a lenyomatukat.

Manapság már nincs olyan település, épület, ahol ne díszelegne legalább egy-két műremek. A leggyakoribb előfordulási helyek közt szerepelnek a köztereken található üres falfelületek, hidak, gyárfalak, de egyre többször közlekedési eszközökön és magánépületek falain is előfordulnak. Nyilván nem nehéz kitalálni, hogy mely művészeti ágra is akarok itt kilyukadni, naná, hogy a graffitire!

A társadalomnak mindig vannak olyan részei, amelyek szembe mennek  a mainstreammel, az általánosan elfogadottal. A graffitis szubkultúrához tarozók pontosan ilyenek. Sokszor az emberek számára, csak förtelmes mázolmányoknak tűnő alkotások, a graffitis közösség számára igenis értelmezhetők, sőt nem ritkán pontosan beazonosítható egy-egy ábráról, hogy azt ki „rakta fel".

A graffiti tulajdonképpen New Yorkból származik, ahol a 60-70-es években elkezdtek beceneveket írogatni a hívogatóan üres, szürke gettó falaira. A tagelők és a metróbeli graffitik elszaporodásának köszönhetően - na, meg persze a hip-hop térhódításának következtében- az új stílus hamar átterjedt Európa „szabad vászonjaira" is.

A graffitizés többször futással is jár, amely főleg a hatóságok előli menekülésben merül ki leginkább. Bár, ahogy hallottam a graffitizés lényege, éppen az az izgalom, melyet a lebukás veszélye kínál, de nem az egyetlen meghatározója. Általában két különböző festőt különböztethetünk meg ebben a "szakmában", vannak, akik órákon keresztül készítik a hatalmas felületeket beborító, színes, művészi kreációkat. És vannak az ún. bomberek, akik pár perc alatt „dobják fel" skicceiket a sivár falakra, hogy aztán ezzel tegyék elviselhetőbbé a szürke hétköznapokat.

Gyakran összekeverik ezt a kettőt, vagyis a "tagelőket" és a graffitiseket. Manapság a graffiti a világban egyre inkább elfogadottabbá és művészi értékekkel bíró alkotássá növi ki magát. A graffiti festők olyan dolgokat készítenek, hogy az sokszor egy kiállításon is megállná a helyét. De vannak, akik csupán a nevüket szeretik felfújkálni, aminek semmi esztétikai értéke nincsen, és azt hiszik, ha mindent sikerült összetagelni, akkor az már graffitizésnek minősül.

Természetesen, mint minden kreatív eljárásban, a falfestésben is elég jók a magyarok. És ezt a következtetést nem csak a főváros elém táruló látványából vontam le. Kelet-európai és európai versenyeken szerepelünk és érünk el előkelő helyezést. Ki tudja, talán a következő nemzetközileg elismert művészünk a graffitizők soraiból kerül ki, mint ahogy történt Jean-Michael Basquiat, amerikai polihisztorral, aki kezdetben graffitijeivel hívta fel magára a figyelmet, majd vált sikeres neo-expresszionista művésszé és többek között együtt dolgozott Andy Warhollal is. Félreértés ne essék, én nem támogatom a frissen festett lakóépületek, panelprogramban felújított házak, különböző hidak, szobrok, műemlékek graffitizését. Viszont az építkezési területeken kifejezetten szórakoztatónak találom, ha az egyhangú kerítés panelek helyett, valami egyedit nézegethetek. Magyarországon is született már pár akció, ahol a graffitisek megcsillogtathatták tehetségüket. Gyakran hirdetnek sporteseményekkel egybekötött graffitikiállítást, ilyen esetben a fiatalok legálisan fújhatnak. A Rákóczi téri állomás palánkjain évek óta láthatók modern képzőművészeti alkotások, de legális graffiti fallá nyilvánította - még 2008-ban- Budapest főpolgármestere a 4-es metró Etele téri és Népszínház utcai részeit, és mára már a Móricz környékét is ellepték a különleges alkotások.

Az efféle kezdeményezésekkel maximálisan egyetértek, hiszen a legális felületek biztosításával, ha teljesen megszűnni nem is fog, de lényegesen kevesebb graffiti fogja díszíteni a belvárosi lakóházakat. Mindenesetre, én bírom az igényes graffitit, no persze még mindig nem a házam falán...