Biztosan hallotatok már az évente megrendezésre Goldenblogról, melynek célja a legjobb blogok, azon belül is a tematikus oldalak szélesebb körben való megismertetése. Az idei verseny június 14-től augusztus 31-ig tart, összesen 9kategóriában lehetett blogokat nevezni. A kategóriák között szerepelnek többek között a gasztronómiai blogok, hírblogok, egészség, életmód és persze a szakmai blogok, melyekre már lehet szavazni az összeállított 50-es lista alapján!
A Habitat for Humanity Magyarország 2010 tavaszán készített el 17 mélyinterjút nagyvállalatok CSR-ért felelős vezetőinek körében. Az interjúsorozat célja volt, hogy megismerjük a CSR döntések okait, valamint hogy megtudjuk, hogy a gazdasági szereplők mennyire érzik a fenntartható működésükre nézve kockázatosnak az őket közvetlenül nem érintő szociális problémákat. .
Hamarosan mozikba kerül a Facebook elképszető meséje arról, hogyan lett egy mókásnak hitt középiskolai ötletből a világ első számú tömeges kapcsolatrendszere! Így tehát nem elég, hogy valaki a fél életét a közösségi portálok böngészésével tölti, úgy tűnik már a mozikban is tombolni fog a Facebook őrület. Mennyi az igazság a filmben és honnan indult a népszerű közösségi háló története?
Az olasz Dolce & Gabbanat divatcéget minden esetben sztárok promótálják. A 2010-es őszi parfüm reklámkampányában hat szupermodell látható meztelenül, a kampány emiatt is válik különösen vonzóvá. A piacra kerülő illatsorozat darabjai a tarot kártya után kapták nevüket.
A MOL Nyrt az egyetlen olyan hazai nagyvállalat, mely magyar tehetségeket célzó, hosszú távú CSR stratégiával rendelkezik. A tehetséggondozó Segíthetek? nevet viselő program több száz sportolót, tudományban jártas diákot, oktatót és egészségügyi szervezetet részesít anyagi támogatásban. E célra a vállalat az úgynevezett Új Európa Alapítványt hozta létre 2006-ban, melynek kurátorai között olyan nagy tekintélyű személyek állnak, akik a kultúra, a tudomány, a sport, a civil szerveződések és a tömegtájékoztatás területén váltak elismertté.
Bőség zavara jellemzi az állásportálokat. Hetente rengeteg új pozíció, jobbnál jobb lehetőségek, sok száz cég, versenyképes fizetések. Segítség, vagy nehézség az állásportálok adatbázisának használati joga, és a töméntelen álláshirdetés ellenére miért volt júniusban mégis 46,3 ezer regisztrált álláskereső?
Ha ezentúl valaki túlságosn is boldog vagy túl szélesen mosolyog egy olyan szituációban, ahol az nem lenne indokolt, jobb lesz, ha elkezdesz gyanakodni.
Ateljes cikket az addict blogon vagy ide kattintva olvashatjátok.
Mostanában egyre több az olyan riogató hír, amely arról számol be, hogy a közösségi oldalakon jelenlévő felhasználók nincsenek biztonságban, hiszen az általuk megadott adatokhoz könnyen hozzáférhet bárki.
A teljes cikket a varaljay.com blogon vagyidekattintva olvashatjátok.
A figyelmen kívül hagyottak
Érdekes tanulmányba botlottam a közelmúltban, ami pontosan az olyan típusú fogyasztókkal foglalkozik, amilyen én is vagyok. Akik bizonyos termékekre az átlagnál többet költenek, akiknek időnként jól esik egy kicsit tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takaró ér, azaz megvenni olyan dolgokat, amik éppen hogy beleférnek a „költségvetésbe”.
Sokat vesztett az Axel Springer 2010. március 10., szerda Majdnem a felére esett a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német Axel Springer lapkiadó profitja tavaly. A visszaesés főként a...Bővebben...
Az Ernő*, a Szigetember és a Seftescsávó 2009. november 30., hétfő Mi a közös a fenti három személyben? Nem szuperhősök, de és ellenben reklámoznak. Nagyjából ennyi. Na jó, Szigetember és a Seftescsávó...Bővebben...
T-Home és a magyar filmszemle 2010. január 18., hétfő A Magyar Filmszemle szervezőbizottsága és a Magyar Telekom otthoni és kisüzleti szolgáltatásainak márkája, a T-Home megállapodásának...Bővebben...